22/16
I. óra/ 2. fejezet

István halála után kijelölt örököse, Péter akadálytalanul foglalhatta el nagybátyja trónját. Péter király (1038–1041) intézkedései az István által megkezdett út folytatását ígérték: egyházakat alapított, törvényt és okleveleket adott ki, pénzt veretett, adót vetett ki. Mindezt azonban, ellentétben Istvánnal, a sajátos magyar viszonyokat figyelmen kívül hagyó türelmetlen erõszakossággal tette, s ezért csakhamar feloldhatatlan ellentétek alakultak ki a király és a magyar társadalom egésze között. Az egyháznagyok s a világi elõkelõk összeesküvést szõttek a zsarnoknak bélyegzett Péter ellen, s letaszították trónjáról. Péter családjával együtt III. Henrik német királyhoz menekült, tõle remélve támogatást a hatalom visszaszerzésére.

Az elõkelõk Péter helyett István sógorát, az alighanem a kabar törzsfõi családból származó Sámuelt választották királlyá (1041–1044). Egyesek a törzsi szabadság helyreállítását, mások a kiegyensúlyozott istváni politika felújítását várták Sámuel uralmától. Az ellentétes elvárásoknak Sámuel képtelen volt megfelelni, s helyzetét tovább súlyosbította, hogy szembe kellett néznie a Pétert támogató III. Henrik katonai fenyegetésével. Sámuel Henriket hol katonai akciókkal, hol béketárgyalásokkal próbálta eltántorítani – sikertelenül – a beavatkozástól, az idõközben fellépõ belsõ ellenzékének képviselõit pedig lemészároltatta. Ilyen elõzmények után került sor III. Henrik támadására, melynek során Sámuel Ménfõnél csatát vesztett, s menekülés közben megölték.


1. Péter király kegyetlenkedésérõl


1. Péter király ólombullájának elô- és hátlapja

2. III. Henrik császár és felesége, Ágnes az 1046-ban készült Codex aureus Spinensis illusztrációján

3. Aba király követe a béke érdekében írt levelet ad át a német császárnak