| Péter király kegyetlenkedésérõl
Péter pedig, miután király lett, a királyi felség kegyességét teljességgel levetkõzte, és német dühvel kegyetlenkedve semmibe vette Magyarország nemeseit, dölyfösen és kielégíthetetlen szívvel habzsolta a föld javait a vadállatok vadságával ordítozó németjeivel és a fecskék szószátyárságával csivitelõ olaszaival együtt. Maga Péter ugyanis rendkívül kicsapongó természetû volt, és abban az idõben senki sem lehetett biztos felesége szeplõtlenségében, illetve leányának vagy nõvérének a szüzességében a király kísérõinek zaklatásai miatt, akik büntetlenül becstelenítették meg õket. Magyarország fõemberei tehát, látva népük bajait, melyet Isten ellen való módon követtek el ellenük, közös elhatározással megkérték a királyt; parancsoljon rá az övéire, hogy hagyjanak föl kárhozatos üzelmükkel. A király erre kevély dölyfében fölfuvalkodva kiáraszotta magából a benne már korábban megfogant méreg dögletes bûzét, mondván: „Ha még valameddig egészséges leszek, minden bírát, a legfõbbeket és a tekintélyeseket éppúgy mint a falusiakat, továbbá a századosokat, sõt még a tizedeseket és a falunagyokat is, az összes fõembert és tisztségviselõt Magyarországon a németek közül nevezem ki, földjét elárasztom jövevényekkel, és teljes egészében a németek uralma alá hajtom." S még hozzáfûzte: „Ez a szó, hogy Hungária a Nyomorúságból, angariából származik, ezért illõ is, hogy nyomorban éljenek." Ez volt tehát az egyenetlenség melegágya Péter király és a magyarok között.
Fordította: Bollók
János
|
